A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Országos Vízügyi Főigazgatóság közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A nyertes feladata "Jánossomorja város és térségének felszíni vízpótlása, öntözésfejlesztése" projekt tervezése és kivitelezése.
Ennek keretében - egyebek mellett - meg kell építeni mintegy 11,9 kilométernyi földmedrű rézsűs csatornát, és fel kell újítani közel 10 kilométernyi meglévő földmedrű rézsűs csatornát. Szerepel a listán 33 műtárgy és 4 darab torkolati zsilipes vízkivételi mű.
A nyertessel november 11-én kötött szerződést az ajánlatkérő.
Indult még a közbeszerzésen a Colas Alterra Építőipari Zrt. és a Szabadics Építőipari Zrt. is.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat