A Lockheed Martin Corp. technológiai multi, az Egyesült Államok hadseregének legnagyobb beszállítója azt állítja, hogy áttörést el a fúziós energia hasznosítása terén. Lehetőséget lát egy olyan fúziós energiatermelő berendezés létrehozására, amely elfér egy nagyobb teherautó platóján. Az reaktor első használható példánya tíz év múlva kész lehet - tudósított a cég bejelentéséről a Reuters.
A fejlesztési projektet vezető Tom McGuire azt mondta, hogy csapatával négy éve dolgoznak a berendezésen a Lockheed titokzatos Skunk Works laboratóriumában. Most azért fordultak a nyilvánossághoz, mert partnerekre van szükségük: kormányzati és akadémiai szervezeteket, vállalatokat vonnának be a munkába, hogy belátható időn belül valóság lehessen találmányukból.
Kamionerőmű
Pillanatnyilag úgy látják, hogy a segítséggel meg lehetne építeni egy 100 megawatt áramtermelési kapacitású (a paksi atomerőmű 2000 megawattos) szerkezetet, amely mindössze két méter széles és három méter hosszú lenne. Ez tizede a jelenlegi atomreaktorok nagyságának - fejtegette a szakember újságíróknak nyilatkozva.
A Loockheed Martin közleménye szerint a cég kevesebb mint egy éven belül meg akar építeni egy kompakt fúziós reaktort, és el akarja kezdeni a berendezés tesztelését. A prototípust öt évben belül akarják létrehozni. A Reuters cikkében megjelent grafika alapján a reaktor olyan, mint egy nagy elektromos hősugárzó.
A bejelentés komolyságát támasztja alá, hogy a Lockheed az elmúlt években egyre mélyebben belefolyt az alternatív energiaformákkal kapcsolatos projektekbe. Ezek között volt például az óceánok ár-apály jelenségét és hullámzását kihasználó szerkezetek építése is. A cég ezeknek a technológiáknak a felkarolásával akarta kárpótolni magát az amerikai és európai katonai megrendelések visszaesésért.
Ígéretes, de megvalósíthatatlan
Az energiaellátás problémája egyre nagyobb szerepet játszik a világ államai közötti konfliktusokban, és új energiai-előállítási lehetőségek nélkül ez a helyzet tovább súlyosbodhat. McGuire szerint ezt támasztja alá az az előrejelzés, amely szerint egy generáción belül 40-50 százalékkal ugrik meg a világ energiafelhasználása.
A fúziós energiát az egyik legígéretesebb lehetőségnek tartják a tudósok, ám eddig a közelébe sem sikerült jutni egy működő reaktor felépítésének. Ez a fajta nukleáris energia az atomok fúzióján alapul - szemben a maghasadás során felszabaduló energiát hasznosító jelenlegi atomerőművekkel -, üzemanyaga a világ óceánjaiban megtalálható deutérium, a hidrogénatom egyik izotópja, és a trícium, egy másik izotóp, amely szintén megtalálható a földi nyersanyagok között.
Egységnyi üzemanyaggal tízmilliószor annyi energiát lehet előállítani fúziós eljárással, mint amennyit a hagyományos fosszilis tüzelőanyagokból ki tudunk préselni. Ráadásul a Lockheed szerint a jövőbeni fúziós reaktorok olyan különböző üzemanyagfajtákkal üzemelnének, amelyek felhasználása - szemben a jelenlegi nukleáris erőművekkel - nem eredményez radioaktív hulladékot.
Mindent megoldhat
Mindezek alapján nem véletlen, hogy a Lockheed úgy véli: a kompakt fúziós reaktor egyszerre adhat választ a globális felmelegedés és a bőséges energiaellátás problémájára. McGuire elmondása szerint számos szabadalmat védettek le a találmánnyal kapcsolatban, amelyek alapján megkezdhetnék az együttműködést a új partnerekkel.
Az említett teherautó-platónyi berendezés elegendő energiát termelhet egy atommeghajtású hadihajó hajtásához - anélkül, hogy logisztikai gondot jelentene az nukleáris üzemanyag pótlása. Az amerikai repülőgép-hordozók és tengeralattjárók hajtásához nagy maghasadásos atomreaktorok adják az energiát, amelyeket rendszeresen cserélni kell.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)