A rendszerváltás óta eddig kilenc alkalommal tartottak parlamenti választást Lengyelországban. A legutóbbi, 2015-ös szavazáson délig 16,47 százalékos volt a részvételi arány, vagyis 1,67 százalékkal kevesebb, mint most. A szavazóhelyiségek bezárásáig 2015-ben az erre jogosultak viszonylag nagy hányada, közel 51 százalék voksolt.
Leszámítva az első, részben szabad 1989-es választást, amelyen 62,7 százalékos volt a részvételi arány, a legtöbben eddig a 2007-es parlamenti választásokon szavaztak (53,9 százalék).
A PAP hírügynökség szerint rekordmagas részvétel várható külföldön, többek között a budapesti lengyel nagykövetségen, ahol többen mint bármikor, 1,3 ezren regisztráltak a szavazásra, és a választópolgárok a délelőtt folyamán hosszú sorban várakoztak, hogy leadhassák voksukat.
A PKW sajtóértekezletén közel száz kisebb, a szavazás folyamán történt incidensről számoltak be.
A szavazáson az alsóház (szejm) 460 képviselőjét, valamint a felsőház (szenátus) 100 tagját választják meg. Felmérések szerint a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt ismét abszolút többségre tehet szert, rajta kívül három vagy négy ellenzéki tömörülés juthat be a parlamentbe.
A szavazóhelyiségek este 21 óráig tartanak nyitva. Ezt követően a fő lengyel hírtelevíziók közlik az exit poll-felmérések eredményeit. A választás hivatalos eredményeit feltehetőleg kedden teszik közzé, hétfőn pedig ismertetik az ötszázalékos választási küszöböt átlépő tömörülések listáját.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban