Emmanuel Macron francia államfő kétnapos lengyelországi látogatása utat nyitott az előtt, hogy a két nagy népességű uniós tagállam javítson néhány éve nem túl fényes viszonyán - írta bne InelliNews régiós hírportál. Macron találkozott Andrzej Duda államfővel és a kormány vezető tisztségviselőivel. Hozzáállására jellemző, hogy a lengyel kormány ellen az igazságügyi reform miatt indult uniós jogállamisági eljárást elintézte azzal, hogy az az EU és Varsó ügye, nem érinti a francia-lengyel kétoldalú kapcsolatokat.
Dudának jól jött, hogy vendégül láthatta az EU egyik vezető hatalmának fejét a májusi elnökválasztás előtt, amelyen a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával indul. A radikális jobboldali PiS viszonya nem volt éppen felhőtlen a centrista francia elnökkel. A lengyel államfő azt mondhatja a választóknak, hogy oldódik az ország elszigeteltsége az unióban, amely mögött éppen a jogállamot csorbító kormányintézkedések álltak.
Kapcsolódó
Macron támogatást kérhetett a brexit utáni legfontosabb EU-s célkitűzések megoldásához, köztük a klímastratégia megvalósításához és az önálló védelmi politika kialakításához. Emellett felajánlhatta a francia atomipar részvételét a lengyel atomerőmű-építési tervek megvalósításában. Varsó az ország áramellátásáról gondoskodó szénerőművek kiváltására jelentős fejlesztésen gondolkodik: 2030-ig hat reaktort helyezhetnek üzembe, ha így döntenek. Az atomenergetikai fejlesztés terén a lengyelekkel szintén jó viszonyt ápoló amerikaiakkal kerülhetnek versenyhelyzetbe a franciák.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az