A német külügyminiszter, Heiko Maas úgy véli, hogy a német-francia tandem meggyengült ahhoz, hogy az EU-t vezesse. Ahhoz a körhöz, amely a legfőbb felelősséget viseli Európa jövőjéért, csatlakoznia kellene Lengyelországnak is, attól függetlenül, ki kormányozza - írja az onet.pl portál. A német külpolitika célja a szuverén és erős Európa.
Maas szerint az Európai Unió túl nagy ahhoz, hogy a német-francia tandem vezesse, ráadásul néhány ország gyanakvóan nézi az együttműködésüket. - Délen Spanyolországnak és Olaszországnak, keleten Lengyelországnak nagyobb felelősségét kell vállalniuk, mint eddig, új, innovatív formákkal bővítve az együttműködést - jelentette ki.
Csak azért, mert jelenleg az olasz és a lengyel kormány más európai politikát folytat, mint a francia vagy a német, nem vehetjük le róluk ezt a felelősséget - tette hozzá. Ennek az öt országnak tehát meghatározó jelentősége lenne a német külügyér elképzelése szerint. Az európai politikai, gazdasági és jogrendszer a kölcsönös bizalomra épül.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat