Lengyelországban hatályba lépett az a törvény, amely kötelezi a nagyobb áruházakat, hogy gondoskodjanak az el nem adott, de még fogyasztható élelmiszerek felhasználásáról - derült ki a Rzeczpospolita cikkéből. A boltoknak jótékony célra kell átadniuk ezt az árut vagy büntetést kell fizetniük minden kilója után.
Az első két évben a jogszabály azokat a kereskedelmi egységeket érinti, amelyek területe nagyobb, mint 400 négyzetméter, aztán a 250 négyzetméter területűekre is vonatkozni fog. Azok a boltok amelyek öt hónapon belül nem írnak alá szerződést valamilyen partnerrel, amely átveszi a feleslegessé vált áruikat, ötezer zlotys (360 ezer forint) pénzbüntetést kapnak. Ha ez sem elég, minden kidobott kiló élelem utána bolt tulajdonosa 10 groszyt kell fizetnie a boltok tulajdonosainak.
Az kereskedelmi ágazat szerint a törvény nem megfelelő, mert a pazarlás legalább annyira keletkezik a vendéglátásban és a magánfogyasztásban, mint az áruházakban. Erre az a jogszabály-alkotók válasza, hogy a törvény egy további rendelkezése szerint a kereskedőknek és a jótékonysági szervezeteknek, amelyek átveszik tőlük az élelmiszereket oktatási kampányokat kell szervezniük a vevőknek, amelyekben kiokosítják őket a takarékos élelmiszer-felhasználásról.
A megvalósítást a környezetvédelmi Főfelügyelet ellenőrzi vajdasági szinten, bár boltoknak kétségeik vannak, hogyan fog ez a gyakorlatban működni. Ugyanakkor még az üzletek is elismerik, hogy szükséges egy ilyen jogszabály, mert Lengyelországban a becslések szerint évente kilencmillió tonna élelmet dobnak a szemétbe, ami 235 kilót jelent egy lengyelre vetítve. Eközben a statisztikai hivatal szerint tavaly kétmillió lengyel élt nyomorban.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál