Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) hétfői jelentésében hangsúlyozta, hogy a gyermekek fejlődése során már az anyaméhben fontos szerepet játszik levegő minősége, sőt, a szennyezett levegőnek kitett gyermek későbbi életében valószínűbb a krónikus betegségek kialakulásának kockázata is.
Jelenleg a légszennyezettség évente több mint 1200 gyermek halálát okozza Európában.
– hívja fel a figyelmet az EEA, és hozzáteszi, hogy a jelentésben szereplő adat az unió 27 tagországán kívül Svájcot, Norvégiát, Izlandot, Liechtensteint és Törökországot is érinti.
Mit tehetünk?
A szakértők szerint a légszennyezettség csak akkor szorítható vissza, ha a közlekedés, az ipar és a fűtés által kibocsátott károsanyagokat csökkentik. Korábbi jelentésükben már jelezték, hogy habár az elmúlt években javulni látszik a helyzet, még mindig vannak olyan tagállamok, ahol a WHO ajánlását meghaladó a szálló por, az ózon, és a nitrogén-dioxid mennyisége: ez a probléma leginkább Közép- és Kelet Európában, valamint Olaszországban jellemző.
A károsanyag kibocsátás csökkentése mellet a szakértők felhívták a figyelmet arra is, hogy az óvodák és iskolák környékén a levegő minőségének javítása érdekében hasznos lenne a zöldterületek kialakítása is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni