A republikánusokhoz közelálló Fox televízió értesülései szerint Pennsylvania, Michigan és Wisconsin államokban lenne szükség a voksok újraszámlálására, átvizsgálására.
A szavazatok számlálása egyes körzetekben még mindig nem zárult le, s Hillary Clinton híveinek egy csoportja - választási szakértők, egyetemi oktatók, számítógép-biztonsággal foglalkozó szakemberek csapata - most azt tervezi, hogy a jövő hét elején a szövetségi hatóságok és egy kongresszusi bizottság elé terjeszti álláspontját. A 18 oldalas, hírek szerint már elkészült összegzésben felvetik azt, hogy külföldi számítógépes behatolások befolyásolhatták a szavazások összesítését ott, ahol nem papír alapú, hanem számítógépes volt a voksolás.
Ennek alátámasztására felhozzák David Greenwald, az Oregonian című oregoni helyi lap munkatársának cikkét, amelyben a szerző arról írt, hogy feltűnően nagy a különbség a számítógéppel és a papír alapú szavazócédulákkal voksoló körzetek eredményeiben. A számítógépes szavazásokon az újságíró szerint kiugróan magas arányú volt a Trumpra voksolók aránya.
Belenyúltak idegen kezek?
Bár választási szakemberek nem tartják lehetségesnek, hogy választási csalás fordult volna elő bárhol is, kedden egyetemi oktatók, elsősorban számítógépes biztonsággal és választásokal foglalkozó szakemberek fordultak nyílt levélben a kongresszus politikusaihoz. A levélben közölték a politikusokkal, hogy "mélyen aggasztják" őket az esetleges külföldi hackertámadásokról szóló korábbi hírek, s ezért a politikusok gyors közbenjárását kérik a választási eredmények akkurátus átvizsgálása érdekében.
Wisconsin államban most pénteken, Pennsylvaniában jövő hétfőn, Michiganben pedig november 30-án jár le az a határidő, ameddig kérelmezni lehet a szavazatok felülvizsgálatát. Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje egyáltalán nem szólalt meg az ügyben.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el