A WTO a napokban ismertetett jelentésében kiemelte: a világgazdaságot meggyengítő járvány hatására a világkereskedelem éves összevetésben 3 százalékkal esett vissza az első negyedévben. Az előzetes adatok azt mutatják, hogy a második negyedévben 18,5 százalékos lesz a csökkenés - idézi a közlést az MTI.
"Történelmi távlatokba helyezve az az ütem óriási, de ennél sokkal rosszabb is lehetett volna" - mutattak rá a genfi székhelyű szervezet elemzői, hozzátéve, hogy a járványra adott gyors állami intézkedéseknek köszönhetően nem következett be zuhanás.
Kapcsolódó
A WTO a mostani prognózisban nem adott meg konkrét számokat sem az idei, sem a jövő évre, mindössze annyit közölt, hogy a gyors kormányzati reagálásoknak köszönhetően elkerülhetővé vált a pesszimista forgatókönyv megvalósulása.
A WTO áprilisban kiadott előrejelzésében még arra figyelmeztetett, hogy a globális kereskedelem akár 32 százalékkal is zsugorodhat idén a koronavírus-járvány hatásaként. Ebben az időszakban még rendkívül bizonytalan volt a helyzet a járvány terjedését és a gazdasági következményeit illetően is, ezért két forgatókönyvet is felvázoltak az elemzők. Az akkori legoptimistább számításokban 13 százalékos, a legrosszabb esetre pedig 32 százalékos csökkenést valószínűsítettek.
Ha nem változik a jelenlegi helyzet, a világkereskedelemnek elég csak 2,5 százalékkal növekednie a következő két negyedévben, hogy a derűlátó prognózis teljesüljön. Ezzel együtt lehetséges, hogy jövőre nem váltja valóra az előrejelzéseket a világkereskedelem növekedése, mert elindulhat a koronavírus-járvány második hulláma, a világgazdaság fellendülése a vártnál gyengébb lehet, ráadásul újra felszínre törhetnek a kereskedelmi korlátozások - hangoztatta a WTO.
A WTO elemzői áprilisban azt jósolták, hogy a globális kereskedelem jövőre akár 21-24 százalékkal is bővülhet, ha sikerül felülkerekedni a járványon és hatékony kormányzati intézkedések születnek. Tavaly októberben még azzal számoltak, hogy 2020-ban 2,7 százalékkal nő a globális kereskedelem.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az