Az elhunytak száma 10-zel, 880-ra emelkedett, miközben eddig 13 976-an gyógyultak meg, közülük előző napra 409-en.
A legtöbb új fertőzöttet, 132-t ismét a nyugati országrészben lévő Lviv megyében regisztrálták, a második legtöbbet, 77-et pedig Kárpátalján. Lviv megye jelenleg a harmadik legfertőzöttebb területe az országnak, de az első helyen változatlanul a romániai határnál fekvő Csernyivci áll 3869 azonosított fertőzöttel. Szorosan követi őt Kijev 3838 regisztrált esettel. A fővárosban előző nap 72 új fertőzéses esetet jegyeztek fel. Az elhunytak számát tekintve Csernyivci megyében eddig 164-en, Lviv megyében 92-en, Kijevben pedig 87-en haltak bele a betegségbe az MTI beszámolója szerint.
Kárpátalja megyében eddig 1583 fertőzöttet azonosítottak, közülük 39-en hunytak el, és 682-en gyógyultak meg.
Ukrajnában már harmadik egymást követő napon jegyeztek fel 680-nál több új fertőzéses esetet, míg korábban a napi növekmény 300 és 500 közötti volt.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szombati tájékoztatóján kijelentette, hogy a fertőzés terjedése elsősorban azért gyorsult fel, mert az emberek nem tartják be a karanténszabályokat. Növekszik azok száma, akik koronavírus-gyanúval fordulnak az egészségügyi intézményekhez. Az elmúlt napban 18 247 tesztet végeztek el az országban, ebből 10 896 PCR-tesztet és 7351 antitestszűrést.
A kormány közben rendeletet adott ki, amelyben a járványhelyzet miatt visszavonta az engedélyt arra, hogy a középiskolákban a jövő héten próbavizsgateszteken vehessenek részt a diákok.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy