A kínai fővárosban a járvány gócpontjaiként jelenleg a keleti részen fekvő Csaojang, valamint a város központi részétől délnyugatra fekvő Fangsan kerületet tartják számon. A mintegy 3,5 millió embernek otthont adó Csaojangbanban és a vele északkeleti irányban szomszédos Sunji kerületben otthoni munkavégzést rendeltek el, a Peking más részein élőket pedig a városrészek elkerülésére szólították fel.
A tömegközlekedés Csaojangban határozatlan ideig szünetel, és a város egyéb részein is felfüggesztettek egyes buszjáratokat, továbbá metróállomásokat zártak le. Hétfőn a Csaojang és Sunji kerületben található parkokat is bezárták. A vendéglátóhelyek és a különböző szolgáltatásokat nyújtó üzletek zömének már a hónap eleje óta szüneteltetni kellett a működést, éttermek csak kiszállításra vehetnek fel rendelést, élelmiszerboltokba pedig csak 48 órán belül készült, negatív vírusteszteredménnyel engedik be az embereket.
Kapcsolódó
Miközben az április 22. óta tartó járványhullám során Peking teljes lakosságát már három körben tesztelték, a Csaojangban élők számára hétfőn fejeződött be a második, három egymást követő napon át tartó tesztsorozat. A pekingi egészségügyi bizottság hétfői közlése szerint a városban az elmúlt egy nap során 49 új fertőzöttet azonosítottak. Április 22. óta ezzel az összes helyi fertőzéses eset száma meghaladta a 760-at a kínai fővárosban.
Az április eleje óta vesztegzár alatt álló Sanghajban a napi esetszám továbbra is csökkenést mutatott: hétfőn 3947 új fertőzöttről számoltak be, közülük 322 embernél jelentkeztek a Covid-19 tünetei. A vesztegzár feloldásának előfeltétele az lenne, hogy a vírus terjedését teljes mértékben megszüntessék a városban - vagyis a karanténközpontokon kívül ne azonosítsanak újabb fertőzötteket.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik