A jelenlegi egészségügyi helyzet nem teszi lehetővé, hogy felújítsák az iskolák, az óvodák és a bölcsődék működését - állapította meg Piotkowski.
Megjegyezte: néhány napon belül a kormány közli, van-e mód arra, hogy az oktatási intézmények egy részében "a gyermekfelügyelet valamilyen formáját folytassák". Ezzel a miniszter feltehetőleg a kiskorú gyermekek szüleinek újbóli munkába állását elősegítő, napközi-jellegű megoldásra gondolt.
Kérdésre válaszolva a miniszter nem zárta ki a hagyományos iskolai oktatás felújítását még a tanévzáró előtt, ezt azonban a járványhelyzet további alakulásától tette függővé.
A hagyományosan májusban tartott érettségi vizsgák idei szervezéséről Piontkowski elmondta: ezeknek a megszokott formától eltérően csak írásbeli része lesz, június 8-án kezdődnek, és - a pótvizsgák kivételével - a hónap végéig bonyolítják le őket. Az érettségi során betartják a járványügyi óvintézkedésekre vonatkozó szabályokat, többek között minden diákot külön padba ültetnek, gondoskodva a megfelelő távolságtartásról.
A sajtóértekezleten szintén felszólaló Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter a hétfőn elkezdett enyhítések (az erdőlátogatási tilalom feloldása, a boltokban egyszerre fogadható ügyfelek számának növelése) folytatásáról elmondta: napokon belül, az enyhítések utáni fertőzési görbe alakulásától függően döntenek további lépésekről.
A lengyel egészségügyi tárca péntek délelőtti adatai szerint 10 759 Covid-19-fertőzést mutattak ki. Csütörtökön 343, szerdán pedig 313 volt a napi növekmény. Összesen 453 az eddigi elhunytak, és 1944 a felgyógyultak száma.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek