Hupej tartomány székhelyén, ahol az új koronavírus a tavalyi év végén elsőként felbukkant, összesen 50 333, a vírus által okozott Covid-19 nevű betegségben szenvedő pácienst regisztráltak, közülük 3869-en haltak meg. A tartomány területén jelenleg még 572 panaszmentes vírushordozót tartanak orvosi megfigyelés alatt.
A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint Hupejben vasárnapig a járvány mérséklődésének köszönhetően immár 266 turisztikai látványosságot, vagyis a tartományban található látogatóhelyek több mint 60 százalékát nyitották újra. A május 1-e alkalmából tartott ötnapos munkaszünet idején csupán a nyílt téren található látványosságok látogathatóak, az egyes intézmények napi befogadóképességük 30 százalékát engedhetik csak belépni, az érdeklődőknek pedig előzetesen kell foglalniuk jegyet.
Kapcsolódó
A január végén vesztegzár alá helyezett, majd egészében április lején megnyitott tartományban a járvány a gazdaság különböző szektorai mellett az élet egyéb területein is számos problémát hagyott maga után. A Hszinhua a helyi hatóságok szombati közlésére hivatkozva arról számolt be, hogy a tartomány minden városában és prefektúrájában pszichológiai tanácsadást nyújtó telefonos segélyszolgálatot hoznak létre, hogy segítsenek az ott élőknek feldolgozni a járvány által okozott traumát.
Kínában a járvány góca az utóbbi hetekben Hupejből Hejlungcsiang tartományba helyeződött át, miután az ország északkeleti határvidékén fekvő tartományba nagy létszámban érkeztek fertőzöttek a szomszédos Oroszországból. A Kína szárazföldi részén szombaton azonosított 11 újabb Covid-19-es beteg közül hatan fertőződtek meg belföldön: öten Hejlungcsiangban, és egy ember a dél-kínai Kuangtung tartományban.
Hejlungcsiangban jelenleg 411 fertőzött beteget kezelnek, míg Kína második legtöbb páciensét - 76 embert, - a közvetlenül mellette fekvő, illetve Oroszországgal szintén határos Belső-Mongólia Autonóm Területen látják el.
Koronavírus
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az