A hétnapi fertőzésgyakoriság csaknem két hónapig, március 20. óta folyamatosan 100 felett volt országos szinten - írta az MTI.
A mutató alakulása alapján működtetik az úgynevezett vészfékrendszert, amely előírja, hogy mindenütt egyforma korlátozásokkal, a többi között éjszakai kijárási tilalommal kell fékezni a SARS-CoV-2 terjedését, ha tartósan 100 felett van a járvány erejét kifejező mutató értéke.
Tartósan száz alatti hétnapi fertőzésgyakoriságnál a tartományi kormányok saját hatáskörben alakíthatják a járványügyi szabályokat a területükhöz tartozó közigazgatási egységekben.
Vasárnap a 412 közigazgatási egység - járás, város, nagyvárosi kerület - nagyjából kétharmadában, 271-ben a százas határérték alatt volt a mutató, így a következő napokban Németország nagy részén lazíthatják a korlátozásokat, ha tartós lesz a járvány lassulása.
Berlinben hamarosan indul a strandszezon
A tartományi rangú fővárosban, Berlinben például a tervek szerint május 20-án elindulhat a strandszezon és kinyithatnak egyebek között a kertmozik és a vendéglők teraszai, kertjei.
A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vasárnapi adatai szerint az utóbbi 24 órában 8500 fertőződést regisztráltak, 33 százalékkal kevesebbet az egy héttel korábbi 12 656-nál. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 71-re csökkent az egy héttel korábbi 127-ről.
A járvány tavaly tavaszi kezdete óta így 3 593 434 fertőződést és 86 096 halálos áldozatot regisztráltak Németországban.
A járvány enyhülése a minden korábbinál szigorúbb korlátozások mellett a több mint 140 napja tartó oltási kampánynak tulajdonítható. Az oltási hajlandóság az első adagok beadása - 2020. december 27. - óta emelkedett. Egy vasárnap ismertetett közvélemény-kutatás szerint a felnőtt lakosság 74 százaléka hajlandó beoltatni magát, vagy már kapott is legalább egy adag oltást a Covid-19 ellen. A kampány kezdetén 9 százalékponttal alacsonyabb, 65 százalékos volt az oltást támogatók aránya.
Ugyancsak december vége óta 19 százalékról 15 százalékra csökkent az oltást minden körülmények között elutasítók aránya, a bizonytalanoké pedig 16 százalékról 11 százalékra - mutatta ki a YouGov közvélemény-kutató társaság.
36,5 százalék az átoltottság
Németországban az AstraZeneca-, a Pfizer/BioNTech-, a Moderna- és a Janssen-féle vakcinával igyekeznek elérni a Covid-19-cel szembeni közösségi immunitást. A szövetségi kormány legutóbbi adatai szerint péntekig a lakosság 36,5 százaléka - 30 392 841 ember - kapott legalább egy adagot valamelyikből. Teljes oltással 9 060 934 ember, a lakosság 10,9 százaléka rendelkezik.
Az előző hét napon átlagosan 695 200 adag oltást adtak be naponta. Ez azt jelenti, hogy másodpercenként 8 embert oltanak be a Covid-19 ellen.
Tervezik, hogy a Szputnyik V oltóanyagot is beállítják a kampányba, de csak akkor, ha az orosz fejlesztő megszerzi az EU-s forgalmazási engedélyt a közösség gyógyszerészeti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA). Más oltóanyagok, például kínai fejlesztésű vakcinák beszerzését nem tervezik. Nem terveznek változást abban sem, hogy csak EMA-engedéllyel rendelkező készítményt használnak.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?