A járványnak eddig 1283 halottja van Csehországban. A kórházakban jelenleg rekordszámú, 3120 személyt kezelnek, közülük 551 állapotát súlyosnak minősítik az orvosok.
A nemzetközi összehasonlításokból kitűnik, hogy a napi igazolt esetek száma októberben Csehországban sokkal magasabb, mint a jóval nagyobb lélekszámú szomszédos Németországban. Szeptember végéhez hasonlítva a halálesetek száma megduplázódott, a kórházban kezelteké pedig megháromszorozódott. Hasonló módon emelkedik a súlyos esetek száma is.
Roman Prymula egészségügyi miniszter szerint a járványügyi adatok még tíz napig - két hétig növekedni fognak. A fertőzöttek mintegy négy százaléka kerül kórházba, a súlyos esetek aránya köztük mintegy 20 százalékos.
Vladimír Cerny, az intenzív kórházi kezelések országos koordinátora pénteken azt mondta, hogy a legközelebbi hetek súlyos terhelésnek teszik ki a kórházakat, különösen a személyzetet, de a rendszer összeomlása nem fenyeget. Prymula kijelentette: a kórházak intenzív kezelésre alkalmas ágykapacitásait sikerült megduplázni, de egy tábori kórházra Prágában feltétlenül szükség van. Intézkedéseket hoztak, hogy hasonló tábori kórház épülhessen szükség esetén Brünnben a nemzetközi vásár egyik pavilonjában és néhány más nagyvárosban is.
Csehországban október eleje óta szükségállapot van érvényben. Zárva vannak az iskolák, a vendéglők, a klubok és szüneteltetik a kulturális, valamint sportrendezvények megtartását is. Széleskörűen kötelező az arcmaszkok viselete. Újabb óvintézkedésekre a következő héten nem kell számítani - mondta az egészségügyi tárca vezetője pénteki sajtótájékoztatóján. Milos Zeman államfő pénteken este rendkívüli televíziós beszédben fordult az ország lakosságához és felszólított mindenkit az óvintézkedések következetes betartására.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az