Egy időre győzelmet aratott Új-Zéland a járvány felett - jelentette be hétfőn Jacinda Ardern kormányfő, miután a szigetországban napok alatt egyetlen új fertőzést regisztráltak, ezzel megállították a vírus terjedését - írja a BBC beszámolója alapján az Index
Ardern ugyanakkor közölte, hogy ez még nem végleges győzelem, hiszen nem a vírus ellenszerét találták meg, csupán a szigorú és időben meghozott kijárási korlátozások révén sikerült megakadályozni a közösségi terjedést. Új-Zélandon 1500 fertőzöttet és 19 halálesetet regisztráltak.
A kedvező adatok nyomán kedden jelentősen enyhítenek a korlátozásokon, több vállalkozás újra elindulhat, de a kormányfő elmondta: "Beindítjuk a gazdaságot, de nem indítjuk be közösségi életünket."
Felderítetlen eset tehát nincs az országban, a fertőzés jelenlegi mértéke kezelhető, de ébernek kell maradni - hangsúlyozta Ardern. Továbbra is tartani kell a csaknem kétméteres távolságot, de újranyithatnak az éttermek, igaz, egyelőre csak elvitelre adhatnak ételt.
Koronavírus
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban