A közegészségügyi hivataltól átvett statisztikák azt mutatják, hogy a fertőzöttek aránya a negyven év felettiek között növekszik. A korosztályban több mint hatmillióra teszik azoknak a számát, akik egyetlen adag védőoltást sem kaptak: a legnagyobb ellenállást a vakcinázással szemben továbbra is az 50 és 59 év közöttiek tanúsítják, főleg a dél-olaszországi térségekben.
A szombaton nyilvántartásba vett 7470 új beteg majdnem egynegyedét Szicíliában regisztrálták, ahol az ötmilliós lakosság közel fele eddig az első dózist sem kapta meg. A szigeten egy nap alatt 1739 új beteget azonosítottak, ami a negyedik legmagasabb esetszám a járvány 2020 februári kezdete óta. A szicíliai kormányzó Nello Musumeci bejelentette, a kötelező vakcinázás elrendelését akarja kezdeményezni a legveszélyeztetettebb szakmai kategóriákban dolgozók számára.
Kapcsolódó
Megháromszorozódott a lélegeztetőgépen lévők száma
Országos szinten valamivel kevesebb mint négyezer beteg van kórházban, közülük 466-an lélegeztetőgépen, ami a július eleji több mint háromszorosa. A halottak számát az utóbbi másfél év alatt nem sikerült nullázni, jelenleg is félszáz körül mozog a halottak napi száma. A járvány kezdete óta több mint 4,4 millióan betegedtek meg, a halottak száma megközelítette a 129 ezret.
A hatvanmillió lakosból több mint 36 millióan vannak átoltva. A szeptember közepi tanévkezdésre a pedagógusok és az oktatásban dolgozók több mint kilencven százaléka legalább egy oltáson lesz túl, de még hárommillió tizenkét év feletti diákot kellene beoltani, akik eddig egy adagot sem kaptak - írta az MTI.
Az Olasz Gyógyszerügynökség (Aifa) elnöke, Giorgio Palu vasárnapi interjújában a lakosság 4-5 százalékára becsülte azok számát, akiket semmilyen eszközzel nem lehet meggyőzni az oltás szükségességéről. Nem oltatta be magát Róma főpolgármestere, Virginia Raggi, a kormánypárti Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa sem.
Eltűntek a turisták
Előrejelzések szerint június és augusztus között valamivel kevesebb mint 35 millió volt a szállodai vendégéjszakák száma. Több a tavalyi 28 millióhoz képest, de messze elmarad a 2019 nyarán mért 100 millióval szemben. Az Assoturismo idegenforgalmi szövetség szerint idén nyáron jelentős többségben az Európai Unióból érkeztek látogatók, az Oroszországból érkező turisták száma majdnem teljesen lenullázódott.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el