Különböző tesztek vannak forgalomban az oltások hatásosságának ellenőrzésére, a fő szabály az, hogy ha van kimutatható antitest, az már immunválaszra utal, a mennyisége szinte mindegy is - írja a 24.hu a vakcinák hatásosságának méréséről szóló cikkében. Nem perdöntő, ha alacsony az arány, mert idővel még nőhet, amennyiben viszont egyáltalán nincsenek a szervezetben ellenanyagok, akkor „baj” van, mert így védettségről sem beszélhetünk.
Általánosságban 10-1000 nemzetközi egységnyi antitest egy milliliternyi vérben már pozitív reakció, vagyis ezen belül minden érték, a 11 és a 999 is védettségre utal - mondta a hírportálnak Falus András immunológus professzor. Ha ennél is több, az persze csak jó, a lényeg, hogy ebben az esetben a „van antitest” és a „nincs antitest” fontosabb az arányoknál.
Azon túl, hogy bárki leteszteltetheti magát a beoltása után, egyénileg egyelőre többet nem tehetünk még akkor sem, ha negatív az eredmény. Minden további lépést a járványügynek kell megtennie. A szerbiai hatóságok megtették: náluk sikerült is bizonyítani a Sinopharm-vakcina eredményességét, valamivel gyengébb immunválaszt csak az időseknél tapasztaltak.
Könnyű lenne felszámolni a bizonytalanságot. Meg kellene kérni a Sinopharm-vakcina (és összehasonlításul más eredetű vakcina) mindkét dózisát felvett embereket, hogy önkéntes alapon (és nyilvánvalóan az állam finanszírozásával) vegyenek részt egy tömeges tesztelésen. Egy ilyen vizsgálattal akár egy hét alatt populációs szinten megismerhetnénk a Sinopharm hatásosságát, eloszlathatnánk az oltási kedvet jelentősen befolyásoló bizonytalanságot.
Ha pedig kiderül, hogy a kínai oltóanyag nem biztosítja az elvárt védelmet, akkor el lehet kezdeni megtervezni és megszervezni a hatásosság emelésének módjait. Ez lehet akár egy harmadik dózis a Sinopharmból, vagy akár a kínai vakcina második dózisára ráoltani egy más típusú készítménnyel – mondja Falus professzor.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton