Az amerikai Moderna Inc. biotechnológiai vállalat arról számolt be, hogy a koronavírus elleni oltásnak szánt készítményére mind a 45 kísérleti alany teste pozitív választ adott - írta a CNBC. A hír megjelenése nyomán a vállalat részvényeinek ára közel harmadával nőtt. A cég kutatói azt tapasztalták, hogy már a 25 milligrammos injekció is hatásos valamennyire, és mellékhatások csak a 250 milligrammos adag estén jelentkeztek egyes tesztelőkön.
A világon jelenleg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint száz helyen fejlesztenek oltást a pandémiát okozó kórokozó (SARS-CoV-2 vírus) ellen, ezek közül legalább nyolc jutott el az emberi tesztelés fázisába. A Moderna, amely az USA kormányával működik együtt a fejlesztésben, elsőként adott számot arról, milyen eredményt hoztak az emberi vizsgálatok. A cég ugyanakkor csak júliusban tervezi a tesztelés harmadik fázisának elindítását. Ha minden jól meg 2021 elejére lehet piacra dobható oltóanyag a készítményéből.
Koronavírus
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba