A túlnyomórészt hazai kis- és közepes vállalkozásokból álló Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) támogatja a kiskereskedelmi egységek december 24-i nyitvatartásának módosítását aszerint, hogy az üzletek a jelenleg érvényes 14 óra helyett országosan egységesen legfeljebb 12 óráig lehessenek nyitva – mondta a Magyar Nemzetnek Neubauer Katalin, a szervezet főtitkára.
A szervezetet a dolgozók képviselői keresték meg ezzel az ötlettel. A koronavírus-járvány kitörése óta gyakran nem veszélytelen helyzetekben is kitartó eladók, pénztárosok, árufeltöltők, boltvezetők a kereskedelmi vállalkozások motorjai, ezért kellő súllyal mérlegeltük a kérést – mondta a főtitkára.
A jórészt külföldi tulajdonban lévő áruházakat képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a szakszervezetek kezdeményezésére már folyik az egyeztetés a szövetség tagvállalataival. A tervek szerint nem születne kötelező rendelkezés, hanem az ágazati párbeszéd bizottság ajánlást fogalmazna meg. E szerint a 14 órai zárás helyett december 24-ére a 12 órai zárást javasolnának.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el