A kínai autógyártók szövetsége, a CAAM (China Association of Automobile Manufacturers) pénteken azt közölte, hogy Kínában 2,53 millió járművet értékesítettek januárban. Ezen belül az alternatív meghajtású NEV (new energy vehicles) autók eladása januárban éves összevetésben 135,8 százalékkal, 431 ezerre ugrott.
A NEV kategória foglalja magában a teljesen elektromos hajtás mellett a plug-in hibrid és a hidrogén üzemanyagcellás járműveket is. Ebből a kategóriából havi összevetésben ugyanakkor 18,6 százalékkal kevesebbet adtak el januárban, mint tavaly decemberben, ami azzal függ össze, hogy az állam az idei év elejétől 30 százalékkal csökkentette a NEV járművek vásárlásához nyújtott támogatást.
Kapcsolódó
Kínában tavaly először nőttek az autóeladások 2017 óta, elsősorban az elektromos autók iránti jelentős keresletnövekedés hatására. Az ázsiai országban tavaly 26,28 millió új autót adtak el, 3,8 százalékkal többet a 2020. évinél, a NEV autókból tavaly 3,52 millió kelt el, 157,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A CAAM azzal számol, hogy az idén 27,5 millió új autót értékesítenek Kínában, ezen belül 5 millió NEV autót.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Már sertéseket is le kell ölni, 60 kilométert utazott a kórság

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Szívbillentyűcsere egyetlen tűszúrással

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

Bekeményítettek a kaliforniaiak: komoly leckét adnak Musknak
