New York város tűzoltósága Twitter-üzenetben jelentette be a tűzesetet. A Fox televízió későbbi jelentése szerint legalább egy ember életét veszítette a tűzben, és négyen megsérültek. A 67 éves halálos áldozatot a lángokban álló ötvenedik emelet egyik lakásából mentették ki a tűzoltók, de a kórházba szállítás után elhunyt - írta az MTI.
A New York-i tűzoltóság vezetője, Daniel A. Nigro Twitter-bejegyzésében "nagyon nehéz esetnek" nevezte a tüzet, s közölte, hogy nemcsak az érintett emeletet vizsgálják át, hanem ellenőrzik a 68 emeletes felhőkarcoló valamennyi szegletét, azt is, ahol nem pusztítottak a lángok.
Az Ötödik sugárúton lévő Trump-torony ötvenedik emeletén helyi idő szerint nem sokkal délután hat óra után csaptak fel a lángok. Donald Trump háromnegyed hétkor Twitter-bejegyzésben közölte, hogy a tüzet eloltották. "A tűzoltók nagyszerű munkát végeztek. Köszönet!" - írta az elnök. Középső fia, Eric, aki a közelben lakik, szintén mikroblogbejegyzésben mondott köszönetet a tűzoltóság gyors munkájáért.
A Trump-torony 1983-ban készült el. Elnökké választása előtt az épület legfelső három emeletén lévő luxusotthonában élt Donald Trump és felesége, valamint kisfiuk, Barron.
Az idén januárban egyszer már tűz ütött ki a felhőkarcolóban, akkor két ember könnyebben megsérült.
Manhattanben egyébként, amelynek mai építészeti arculata jórészt az ingatlanfejlesztő Donald Trumpnak köszönhető, több általa építtetett felhőkarcoló viseli homlokzatán a Trump-torony nevet.
Képünk illusztráció, forrása:MTI/AP/Richard Drew
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el