Az énekes, aki áprilisban fájdalomcsillapító véletlen túladagolása miatt halt meg, nem hagyott hátra végrendeletet, így örökösei - egy testvére és öt féltestvére - egyenlő arányban részesülhetnek a vagyonból az adó levonása után, amely elviszi annak felét.
Prince halála után az illetékesek elkezdték felértékelni az énekes által hátrahagyott dalok katalógusának, a kiadatlan zenei anyagnak, a Paisley Park-i stúdiónak és más vagyontárgyaknak az értékét. Akkor a vagyonbecslést végző Bremer Trust egyik ügyvédje arról beszélt, hogy a hagyaték értéke 100 és 300 millió dollár között lehet. A bírósághoz benyújtott és a héten nyilvánosságra hozott iratokban a Bremer Trust mintegy 200 millió dollárra becsülte a hagyaték értékét.
Két vagyonbecsléssel foglalkozó szakember, aki átnézte a dokumentumokat, az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy egyetért azok megállapításaival.
Az elhunyt rocksztárok hagyatéka még sokáig hatalmas bevételt jelent az örökösöknek. A Forbes évente kiadott becslése szerint 2016-ban - és az előző években is - Michael Jackson volt a legjobban kereső halott popsztár 825 millió dollár bevétellel. Őt követi Elvis Presley 27 millió dollárral, és a januárban elhunyt David Bowie 10,5 millió dollárral. (Bowie végrendeletében 100 millió dollár értékű vagyont hagyott hátra.)
Prince vagyonkezelője idén 25 millió dollár bevételhez jutott és több albumot adott el, mint bármelyik elhunyt zenész.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban