Autoriter kormányok szupertitkos izraeli kémprogrammal figyelhettek meg ellenzéki politikusokat, civil aktivistákat és újságírókat - leplezte le egy nemzetközi média együttműködés. Lehallgathattak magyar üzletembereket és kormánykritikus újságírókat is.
Az adatbázisban 50 ország 50 ezer telefonszáma szerepel - számolt be a megfigyelési ügy fejleményeiről az Euronews.
Eddig több mint ezer francia újságíróról vagy a médiában tevékenykedő üzletemberről derült ki, hogy érintett a lehallgatási botrányban. A francia kormányszóvivő, Gabriel Attal szerint ezek kirívóan sokkoló tények, és ha igazak, nagyon komolyan kell venni őket. A Mediapart francia oknyomozó portál eközben feljelentést tett az ügyészségen - újságíróik közül ketten ugyanis szintén célpontok voltak, feltételezéseik szerint a marokkói titkosszolgálat kémkedett utánuk.
A programmal 13 állam- vagy kormányfő - köztük három európai - telefonját is megfigyelték. A legnagyobb számban érintettek azonban mexikóiak: több mint 15 ezer mexikói számot is tartalmazott a lista. Utánuk a Közel-Kelet a leginkább érintett. Szaúd-Arábia szintén az NSO kliensei közé tartozik - de vásárolt tőlük Magyarország, India, Azerbajdzsán, Kazahsztán és Pakisztán is - írja az Euronews a honlapján.
A Pegasus kémprogram lényege, hogy ha egyszer beszivárog az okostelefonba, az üzenetek, fotók, kontaktok elérhetővé válnak, a hívások meghallgathatóak, és hozzáférnek a telefon mikrofonjához és képernyőjéhez is.
A gyártó izraeli kibercég állítja, csak állami szerveknek értékesítették a Pegasus-szoftvert bűnözők megfigyelésére.
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Kiderült, mekkora béremelésre számíthatnak idén a dolgozók
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba