A 77 esztendős Biden - akit rendszeresen tesztelnek - folytatja elnökválasztási kampányát, hétfőn Floridába utazik. Bedingfield vasárnap az ABC televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy a választásokig még hátralévő szűk 30 napban a Biden-kampány elsősorban a koronavírus-járványra összpontosít és üzenete az lesz, hogy Joe Biden jobban kezelte volna a pandémiát Donald Trump jelenlegi elnöknél, aki Biden ellenfele.
Trump jó ideig eléggé félvállról vette a járványt, ám a 74 éves elnök múlt héten maga is megfertőződött, és péntek óta kórházban van. Előtte három nappal viszont közös vitán vett részt vele a demokrata politikus, ahol bár messze álltak egymástól, de megvolt a kockázata, hogy Biden elkaphatta a betegséget Trumptól.
Kapcsolódó
"Kétféle vezetési stílus között lehet választani, és amióta a vírus elért minket is, Joe Biden az, aki példát mutat" - nyilatkozta a helyettes kampányfőnök, rámutatva, hogy a demokraták mindig szájmaszkot viseltek, betartották a biztonsági távolságot, és a kampányrendezvényekre is csak korlátozott számban engedtek be résztvevőket.
Jason Miller, a Trump-kampány egyik tanácsadója vasárnap - szintén az ABC televízióban - azt mondta, hogy Biden csak "propagandacélból" visel szájmaszkot.
Az Egyesült Államokban eddig 7,4 millió embernél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést és közülük 209 ezren haltak meg a ragály miatt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére