A japán hatóságok nagy erőkkel keresik annak a teherszállító hajónak a legényégét, amely felborult, miután vészjelzéseket adott le - írja a Reuters. Még 41 embert keresnek, eddig mindössze két embert sikerült megtalálni, akik közül az egyik nem sokkal kimentése után meghalt.
A Gulf Livestock 1 teherhajó Új-Zélandról indult és Kínába tartott fedélzetén 6 ezer marhával. A hajó augusztus 14-én kelt útra, és 17 nappal később kellett volna megéreznie Tangsan kikötőjébe. Az első vélemények szerint a hajó tájfunba került, és emiatt borult fel.
A Gulf Livestock 1 az Egyesült Arab Emírségekben bejegyzett Gulf Navigation cég nevén van, a gyakorlatban a német Marconsult Schiffarht GMBH üzemelteti, míg a szerződéses ügyeit a jordániai Hijazi & Ghosheh Co. kezeli.
A baleset utána hatóságok alaposabban is utánanéztek a hajó hátterének, amiből kiderült, hogy a múltban már többször találtak műszaki rendellenességeket és karbantartási hiányosságokat. Egyszer 2019-ben ausztrál hatóságok fel is tartóztatták, mivel nem működött kielégítően a navigációs rendszere, és a szolgálatban lévő legénység sem tudta megfelelően kezelni a rendszereket.
A hajó korábban Rahmeh néven közlekedett, egy német adatbázis szerint 2018-ban hosszabb ideig kikötött Törökországban műszaki javítások elvégzésére és pótalkatrészek beszerzéséért. Állítólag a helyiek panaszkodtak, hogy huzamosabb ideig ott dokkol a hajó, lévén egy korábbi szállítmányában több állat anthraxos volt.
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze