Egy hónap áll rendelkezésére a szerbiai szakszervezeteknek és munkaadóknak, hogy megállapodjanak a minimálbér megemelésének mértékéről - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. A két fél egyelőre egy dologban egyetért: kicsi az esélye annak, hogy megállapodnak. A szakszervezetek elképzelése és a munkaadók lehetőségei között ugyanis soha ekkora szakadék nem volt. A minimálbér jelenleg 35 ezek dinár (118 ezer forint).
“A statisztikai adatok szerint a minimális fogyasztói kosár 51,34 ezer dinár (173 ezer forint). Minden szóba jöhet, ami közel áll ehhez az összeghez. Tisztában vagyunk vele, hogy nem lesz majd ekkora az emelés, de azzal is, hogy 40 ezer dinárban sem egyezhetünk ki” - mondta Goran Milić, az Önálló Szakszervezetek Szövetségétől.
Készülődik a kormány
A munkaadók egy előzetes felmérés alapján készen állnak 9 és 12 százalék közötti emelésre - mondta Nebojša Atanacković, a Munkaadók Uniójának képviselője. Siniša Mali pénzügyminiszter azt mondta, amennyiben a két fél nem tud megállapodni, az állam 40 ezer dinárra emeli a minimálbért. A munkaadók 68 százaléka egyébként azt nyilatkozta, hogy a minimálbér megemelésére mindenképp szükség van.
A minimális órabér jelenleg 201 dinár (680 forint) óránként, a legutóbbi bejelentések arról árulkodnak, hogy 14 százalékos emelésre van esély, míg a nyugdíjakat 20,2 százalékkal növelnék. A közszférában 12 és 25 százalékos béremelésre számíthatnak az alkalmazottak.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük