A Lengyelországban dolgozó ukrán vendégmunkásoknak több mint a fele más országba készül - írta a Rzeczpospolita. Az Otto Work Force munkaügyi tanácsadó cég felmérése szerint az ukránok 70 százaléka akarja elhagyni Lengyelországot, ami egyharmaddal több mint egy évvel ezelőtt.
A Németországban 2020 kezdetén hatályba lépő új emigrációs jogszabály, amely kinyitja a munkaerőpiacot az unión kívüli országokból érkezők előtt is, erős vonzerőt jelent. A második legvonzóbb hely Csehország, ahova az ukránon 34 százaléka készül, a harmadik pedig Hollandia, ide 23 százalékuk szándékozik utazni.
Kapcsolódó
Összességében a Lengyelországban dolgozó ukránok 52 százaléka akar más országba továbbutazni. Ez 40 százalékkal több, mint egy éve. A jelenlegi felbuzdulásnak az is oka, hogy az ukránok egyre kevésbé elégedettek lengyelországi munkájukkal: 2017-ben még 94 százalékuk volt az, most már csak 72 százalékuk. Az Otto Work Force szakértői szerint az elégedetlenségnek nem az az oka, hogy rosszabbak lettek a munkakörülmények, hanem az, hogy az ukrán vendégmunkások jobban tisztában vannak a különböző lehetőségekkel, amelyeket más országok nyújtanak.
Ugyanakkor a lengyelek bízhatnak abban, kevesebben fogják elhagyni Lengyelországot, mint ahányan ezt tervezik, mert a németeknek magas elvárásaik vannak. Olyan dokumentumok kell bemutatniuk az oda igyekvőknek a szakképzettségről, amelyeket a helyi hivatalok elfogadnak és szükség van alapszintű nyelvismeretre is.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető