Az IMF szerint még az eddig vártnál is áthatóbb és erőteljesebb recesszió érheti el a világgazdaságot: a tartósan magas és az összes termékcsoportot elérő infláció jelenti a legnagyobb problémát. A pénzromlás megfékezésére a monetáris politika világszerte szigorítással reagált, de a gyenge kínai növekedési lendületet, valamint az Ukrajna elleni orosz invázió okozta folyamatos ellátási zavarok is fokozzák egy recesszió kockázatát.
A Nemzetközi Valutaalap a múlt hónapban már 2,7 százalékra csökkentette a 2023-ra vonatkozó globális növekedési előrejelzését a korábbi 2,9 százalékos prognózisról. A G20-ak vezetőinek indonéziai csúcstalálkozójára készített blogbejegyezésében az IMF azt írta, hogy a legutóbbi BMI-felmerések megerősítik, hogy a kilátások az eddigieknél is borúsabbak, különösen Európában. (Magyarországon a BMI szezonálisan kiigazított októberi értéke 53,1 pont, ami enyhe növekedésre utal.)
Az IMF szerint a feldolgozóipari és szolgáltatási tevékenységet mérő beszerzésimenedzser-indexek a 20-as csoport legtöbb nagy gazdaságában egyre erősebb pesszimizmust jeleznek. Mindez pedig arra utal, hogy a gazdasági tevékenység zsugorodni fog, miközben az infláció makacsul magas marad a legnagyobb konjunktúrákban. Az év elején szinte mindegyik G20-as országban javultak a BMI-mutatók, de az ukrajnai háború kezdete óta folyamatos a zsugorodás. Az IMF elemzése szerint a globális széttagoltság "a lefelé mutató kockázatok összefolyását" tetézi – írja összefoglalójában a Reuters.
"A világgazdaság előtt álló kihívások hatalmasak, és a gyengülő gazdasági mutatók további kockázatokat vetítenek előre" - mondta az IMF, hozzátéve, hogy a jelenlegi politikai környezet "szokatlanul bizonytalan".
Az európai energiaválság súlyosbodása erősen károsítaná a növekedést és növelné az inflációt, míg a tartósan magas infláció a vártnál nagyobb mértékű kamatemelésre és a globális pénzügyi feltételek további szigorítására késztethet minden jegybankot. Ez pedig a sérülékeny gazdaságok számára az államadósság-válság növekvő kockázatát jelentené a szervezet szerint,.
Az egyre súlyosabbá váló időjárási események szintén károsan hatnának a növekedésre az egész világon. Az aszályok, vagy villámárvizek a globális élelmiszerellátást fenyegetik, ez pedig újabb motorja lehet az inflációnak.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)