A bevándorlás legfőbb ösztönzője, hogy elsősorban a volt szovjet köztársaságokból a magasabb fizetésért vándoroltak át az emberek. Most azonban, hogy a rubel az értékének már több mint a felét elvesztette, gyakran érdemesebb otthon munkát vállalniuk. Ezen a téren a belaruszok vezetnek, akik eddig százezer szám települtek, vagy csak jártak át a szomszédos Oroszországba dolgozni.
A Komszomolszkaja Pravda belarusz kiadása foglalkozott a problémával. Mint írta, korábban az építőipari dolgozók és szakmunkások, valamint az informatikusok sokkal jobban kerestek Oroszországban, mint odahaza, azonban dollárban számolva ma már csaknem ugyan annyit ajánlanak például az építőipar szakdolgozóinak Minszkben mint Moszkvában.
Míg régebben havi 35-50 ezer rubelt kaptak az orosz fővárosban, ami 1000-1500 dollárt ért, jelenleg ez már csak 500-750 dollár, amennyit a belarusz fővárosban is megkereshetnek. Ráadásul az oroszok visszafogták az építkezéseket, így ott egyre nehezebb állást találni.
Hasonló a helyzet a programozóknál, akiket tömegesen kezdtek elbocsátani az oroszok. Mivel Belaruszban a fizetésüket általában dollárban állapították meg, ezt a szokást átvették orosz alkalmazóik is, de a rubel árfolyamzuhanásával ez óriási bérfeszültségeket okozott, így inkább elküldik őket.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Már látszik a háború vége: júniusra megállapodhatnak, prózai oka van a dátumnak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump