Délnyugat-Floridában a Lee megyei rendőrhatóság (Lee County Sheriff's Office) helyi idő szerint szombat délutáni közlése szerint a körzetben 35 elhunytat találtak meg a kutató- és mentőegységek. Lee megyében fekszik Fort Myers kikötőváros, ahol a legkomolyabb pusztítást okozta a 4-es erősségű hurrikán szerdán éjszaka. Az ABC News beszámolója szerint a vihar további életeket követelt a szomszédos Charlotte megyében, valamint Sarasota, Volusia, Lake, Collier és Manette megyében - írja az MTI.
A sajtójelentések további négy, a hurrikánhoz kapcsolódó halálos áldozatot említenek Észak-Karolinából. Ketten a vihar okozta autóbalesetben, egy ember áramfejlesztő okozta szén-monoxid-mérgezésben halt meg, egy ember pedig megfulladt, amikor teherautója leborult az útról, és elsüllyedt a mocsárban. Dél- és Észak-Karolinát pénteken érte el 1-es erősségű hurrikánként az Ian.
Floridában a mentés után már a kárelhárításra fordul a munkákban részt vevő szervezetek figyelme, elsősorban az áramszolgálatás helyreállításán dolgoznak. A Nemzeti Gárda parancsnoka, Daniel Hokanson tábornok a korábbi napok munkáját értékelve az AP-nek elmondta, hogy a hurrikán sújtotta floridai területeken mintegy 1000 embert mentettek ki vízzel elöntött településekről.
Biden Floridába utazik
Joe Biden elnök szombaton megerősítette, hogy amint a körülmények lehetővé teszik, Floridába utazik. Hozzátette, hogy az újjáépítés évekig tarthat, amihez minden segítséget megadnak. Elsődleges feladatnak nevezte az áramszolgálatatás és vízellátás helyreállítását.
Heves reakciókat váltott ki Kamala Harris alelnök javaslata, aki egy péntek esti fórumon azt szorgalmazta, hogy a hurrikán utáni helyreállításra rendelkezésre álló segélyeket az egyenlőség elvei alapján tegyék hozzáférhetővé, és abban a színesbőrű közösségek élvezzenek előnyt, tekintve, hogy ők az alacsony jövedelmű csoportokba tartoznak.
Florida kormányzójának vészhelyzeti igazgatója, Christina Pushaw hibásnak nevezte az alelnök megközelítését, és azt mondta: a szövetségi vészhelyzet-kezelési ügynökség (FEMA) minden hurrikán-túlélőnek segít, fajra való tekintet nélkül.
Szombaton délután Ron DeSantis kormányzó bejelentette, hogy az akadozó floridai kommunikációs hálózat pótlására együttműködésről állapodott meg Elon Musk üzletemberrel, akinek Starlink nevű műholdját áthangolták, hogy segítse az internetalapú kommunikációt az állam területén.
Az Ian-hurrikán már pénteken elérte Virginia államot, szombaton trópusi viharrá gyengülve tovább haladt észak felé. Hatása a fővárosban, Washingtonban is érzékelhető volt, heves szél és esők formájában.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki