Ezt a "nagyszerű viszonyt" az új típusú koronavírus járványa változtatta meg. "Kedvelem őt, de ma nem ugyanúgy érzek iránta, mint korábban" - fogalmazott Trump Hsziről. Nagyon régóta nem beszélt a kínai vezetővel.
Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány sokkal rosszabb következményekkel járt, mint az amerikai-kínai kereskedelmi vita miatti nézetkülönbségek. "S ez igazi szégyen" - mondta Trump.
Kapcsolódó
Trump és az amerikai kormányzat több tagja is Kínát okolja a járvány világméretűvé szélesedéséért, azt állítva, hogy Peking elhallgatta a közép-kínai Vuhanból kiindult vírus terjedését, majd később sem tárta fel a járvánnyal kapcsolatos teljes igazságot.
A kétoldalú viszonyt tovább keserítette Peking tevékenysége a Dél-kínai-tenger vitatott hovatartozású területein, továbbá a Hongkongban bevezetett nemzetbiztonsági törvény miatt kialakult helyzet. Az amerikai elnök már e törvény elfogadása előtt intézkedéssorozatot hozott Peking ellen, s a törvény bevezetése óta nem szűnik bírálni a kínai politikát. Jimmy Lai hongkongi médiamágnás és két fia e törvény megsértésére hivatkozó letartóztatását Mike Pence amerikai alelnök és Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója hétfőn élesen bírálta. Donald Trump a keddi rádiós interjúban nem tért ki Jimmy Lai ügyére - írta az MTI.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön