Csütörtökön a kormánynak még formálisan is fel kell hatalmaznia a pénzügyminisztert és Borisom Vujcic jegybankelnököt, hogy aláírja és elküldje a szándéknyilatkozatot - írja az MTI.
"A levélben kinyilvánítjuk szándékunkat az európai árfolyam-mechanizmushoz csatlakozásra, ugyanakkor a dokumentum tartalmazni fogja azokat az intézkedéseket is, amelyeket a következő egy évben fogunk bevezetni" - mondta Maric újságíróknak.
Utalt arra, hogy 19 rendelkezésről van szó hat területen. A legfontosabbként említette a horvát statisztikai hivatal (DZS) szolgáltatásainak javítását és tevékenységének bővítését, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megakadályozását, valamint a üzleti környezet javítását.
Az ERM-hez csatlakozás az utolsó lépés az euró bevezetéséhez - hangsúlyozta Maric. Minden országnak legalább két évig részt kell vennie az ERM-ben, mielőtt átállhat az euróra.
Az euró bevezetését legkésőbb 2024-re tervezi Zágráb, addigra az ország megfelelhet valamennyi maastrichti kritériumnak.
Ezek között szerepel, hogy az infláció nem lehet 1,5 százalékponttal több, mint a három legnagyobb árstabilitással rendelkező tagállam inflációs rátájának átlaga. További feltétel, hogy az éves államháztartási hiány nem haladhatja meg a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát, a bruttó államadósság nem lépheti túl a GDP 60 százalékát, és a hosszú távú hitelek kamatlába legfeljebb 2 százalékponttal lehet magasabb, mint a három legnagyobb árstabilitással rendelkező tagállam tízéves lejáratú államkötvényeinek átlagos kamatlába.
Horvátországban 2018-ban az infláció 1,6 százalékos volt. Az ország 0,2 százalékos GDP-arányos államháztartási többlettel zárta a tavalyi évet. Az államadóság a GDP 74,6 százalékára csökkent tavaly.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba