A Napi Gazdaság keddi számának cikke
Ha tovább halad a reformokkal, és exportvezérelt gazdaságát fogyasztásalapúra állítja át, akkor Kína ismét kihúzhatja a világgazdaságot a csávából − vélte Robert Zoellick, a Világbank elnöke. A kínai hatóságok ugyan osztják a célt, ám megfigyelők szerint csupán hosszú, akár több mint tízéves időtávon valósítanák meg az átállást − a piacok türelme pedig bizonyosan nem tart ki addig. A 2008-as recessziót követően a BRIC-országokba (Brazília, Oroszország, India és Kína) irányuló export dinamikus növekedése mentette meg az európai és az egyesült államokbeli nagyvállalatokat, a jelenlegi helyzetben azonban a globális gazdaság gyakorlatilag egyszerre kezdett lassulni. A feltörekvő gazdaságok vezetése pedig harapófogóba került: a választás arra korlátozódott, hogy vagy a növekedést lassítsák, vagy az infláció elszabadulásának engedjenek teret − derül ki a Bloomberg elemzéséből.
A feltörekvő országbeli exportpiacok gyengélkedése már meg is kezdődött a tőzsdék szerint: április óta 15 százalékot zuhant a feltörekvő piacoknak leginkább kitett vállalatok részvényárfolyama. A nagy nyári tőzsdei esés előtt éppen ezek a BRIC-országokban piacokat szerzett vállalatok − például az Avon vagy a Siemens − voltak a befektetők kedvencei. Elemzők szerint a főleg nyersanyagtermelő Brazília és Oroszország, a feldolgozóipari nagyhatalom Kína és a szolgáltató szektorban óriás India továbbra is erőteljesen ki van szolgáltatva a fejlett országok keresletének. Belső élénkítésre pedig a két évvel ezelőtti helyzettel ellentétben most aligha lehet számítani, Kína például még most is a két évvel ezelőtti költségvetési kiadás- és hitelkihelyezés-roham hatásaival harcol.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott