Az építési munkák "a legközelebbi napokban" indulnak a Balti-tenger lengyel és dán partjain - jelentette be Duda. Közölte: a lengyel gázvezetékrendszert üzemeltető Gaz-system az olasz Saipem céget választotta meg a projekt Balti-tenger alatti részének kivitelezőjeként.
A Saipem hétfői közleménye szerint a vonatkozó szerződés 280 millió euróra szól, ennek keretében mintegy 275 kilométer hosszú, a tenger felszíne alatt 4-57 mélységben telepítendő csővezeték létesül.
Kapcsolódó
Duda hangsúlyozta a beruházás jelentőségét abban, hogy Lengyelország függetlenné váljon az oroszországi gázszállításoktól. Felidézte: ennek a folyamatnak másik eleme a 2015-ben a Swinoujscie lengyel balti-tengeri város mellett üzembe helyezett, cseppfolyós gázt (LNG) fogadó kikötő 2023-ra tervezett bővítése, mely révén a gázterminál kapacitása évi 17,5 milliárd köbmétert tesz majd ki.
Az Északi-tenger norvégiai talapzatában fekvő gázmezőkön kitermelt, a dániai hálózatba betáplált földgázt Lengyelországba eljuttató Baltic Pipe üzembe helyezését 2022. október 1-jére tervezik - erősítette meg a lengyel elnök.
A projekt gázvezeték-összekötőkön keresztül a Három Tenger kezdeményezés országainak, valamint Ukrajna gázellátását is lehetővé teszi - tette hozzá Andrzej Duda.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az