A második legnagyobb forgalmú londoni légikikötő igazgatósága közölte ugyanakkor, hogy pénteken is csak "korlátozott számban" érkezhetnek és indulhatnak járatok, mivel a drónokat és működtetőiket egyelőre nem sikerült megtalálni.
A zárlat utáni első járat Sanghajból érkezett, és nem sokkal később felszállt egy gép Alicante felé.
Előző nap viszont 760 járatot kellett törölni, és ez 110 ezer utast érintett.
A repülőtér által péntek reggel közzétett tájékoztatás szerint a légikikötő egyetlen pályája immár működik, de az előző csaknem másfél nap felfordulása után továbbra is késésekre és járattörlésekre kell számítani. A pénteki menetrend alapján Gatwick és Budapest között az easyJet brit légitársaság két járatpárt közlekedtet, egyet délelőtt, egyet délután. A repülőtér jártinformációja péntek reggel mindkettőt indulásra jelölte.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az