A várhatóan május 1-jén újrainduló roncsprogram keretében 1500 eurós értékjegy jár majd a 10 évnél öregebb autókért, a vouchert új autó vásárlásakor lehet beváltani, illetve a korábbi évekhez hasonlóan tovább is értékesíthető - ismertette kedden a törvénytervezetet Rovana Plumb Románia környezetvédelmi minisztere. Jelentős változás ugyanakkor, hogy új autó vásárlásakor mindössze egy értékjegyet lehet majd érvényesíteni a korábbi hárommal szemben. A tárcavezető szerint a költségvetésből idén is a tavalyival megegyező összeget, 171 millió lejt (közel 39 millió euró) terveznek a programra elkülöníteni.
Az autópark felújítását célzó program 2009-ben indult Romániában, 2012 végéig több mint 380 ezer roncsot vontak ki forgalomból miközben a kedvezménnyel vásárolt új autó száma meghaladta a 120 ezret. Az előző években új autó vásárlásakor akár három értékjegyet is be lehetett váltani, így a vouchereknek komoly piaca lett Romániában, a spekulánsok potom áron vásárolták fel a jegyeket, amelyeket aztán jelentős haszonnal adtak tovább.
A minisztérium szerint a program ennek ellenére hatalmas siker miután elsődleges célja a környezetre káros járművek számának csökkentése volt. Tavaly 44,8 ezer matuzsálemi autó került a roncstelepekre és több mint 15 ezer új jármű vásárlásakor érvényesítették a háromszor 860 eurós kedvezményt. A megvásárolt autók mintegy negyede Romániában készült azaz Dacia vagy Ford márkájú volt.
Nem kérdés, hogy a roncsprogram folytatása indokolt-e Romániában, a rendszerváltás után 23 évvel, a román lakosság nagy része továbbra is az előző korszak technológiájával épült öreg Daciáját használja, a forgalomban lévő gépkocsik 55 százaléka több mint 10 éves, az átlagéletkor három év alatt 10-ről 12-re emelkedett - derül ki a Gépjármű- és Gépjárművezetés-Ellenőrző Hivatal (DRPCIV) statisztikájából. A 2008 és 2012 között 27 százalékkal bővülő autópark tavaly év végén több mint 4,48 millió gépkocsit számlált, ennek mintegy 31 százaléka Dacia márkájú volt.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező