A nyugati országok azzal vádolják az orosz hadsereget, hogy világszerte milliók élelmiszer-tartalékát tartja túszul. A háború elzárta Ukrajna fő kikötőit a Fekete-tengeren, ami súlyosan befolyásolja a világ élelmiszer-ellátási láncait. Ukrajna jelentős búzaexportőr, de most több millió tonna gabona nem jut el olyan külföldi országokba sem, melyeknek sürgősen szükségük lenne rá - írja a hvg.hu a BBC alapján.
A moszkvai külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova ezzel szemben teljesen alaptalannak nevezte a nyugati vádakat, miszerint „minden bajnak a különleges katonai művelet az okozója”, valamint azt is tagadta, hogy Oroszország külföldi hajókat blokkol a Fekete-tenger és az Azovi-tenger kikötőiben.
„A fennálló negatív tendenciák fő okozói a Nyugat oroszellenes szankciói, amelyek a kapcsolatok megszakadásához vezettek a globális logisztikai és közlekedési infrastruktúrában" - mondta.
Zaharova szerint a mezőgazdasági termékek árának emelkedése 2020-ban kezdődött, „és semmiképpen sem az ukrajnai különleges katonai művelet következménye”.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy