Továbbra is a szilárd tüzelőanyaggal melegszik telente a romániai háztartások zöme - írta a Maszol. Az Energetikai Stratégia 2020-2030 címet viselő kormányzati dokumentum szerint az országban 8,5 millió lakás van, ám csak 7,5 millióban laknak állandó jelleggel. Ezek legnagyobb részét, 3,5 milliót, szilárd tüzelővel fűtik.
Ez leginkább fát jelent, de vannak még szénnel, gázolajjal és pakurával fűtött lakások is. Szilárd tüzelőt leginkább faluhelyen használnak. 2,5 millió lakásban gázt használnak, amit kazánban vagy cserépkályhában égetnek el. Városi távfűtési hálózatra 1,2 millió lakás van csatlakoztatva. Ezek legnagyobbika a bukaresti, körülbelül 600 ezer lakással. Mintegy 300 ezer lakást más energiaforrással fűtenek, például cseppfolyósított gázzal vagy árammal.
A dokumentum szerint a lakások csupán öt százalékának a hőszigetelése tekinthető korszerűnek és megfelelőnek. A lakások közel felét részlegesen fűtik, vagyis csak a helyiségek egy részét. Ugyanakkor lehetséges, hogy a kormányzati energetikai stratégiában szereplő statisztikai adatok már nem aktuálisak. Az ország legnagyobb gázszolgáltatója, az ENGIE 3,9 millió gázfogyasztóról tud. A cég adatai alapján a gázt használó háztartások száma közelebb lehet a 3 millióhoz, mint a 2,5 millióhoz.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak