A közvéleményt és a képviselőket is jelentősen megosztó jogszabályt egy hétig tartó vita után 268 igen szavazattal 138 ellenében, 79 tartózkodás mellett fogadta el a parlament alsóháza. A két kormánypárti szocialista és egy ellenzéki jobbközép képviselő által beterjesztett tervezet szerint első alkalommal 1500 euró (452 ezer forint), később kétszer ekkora pénzbírsággal sújthatók a prostituáltak kuncsaftjai.
A törvényjavaslattal Svédország példáját követi Franciaország. A skandináv országban 1999 óta büntetik a prostituáltak ügyfeleit, aminek következtében tíz év alatt felére szorult vissza az utcai prostitúció. A francia jogszabály szociális programokat is bevezet azok számára, akik fel akarnak hagyni a prostitúcióval, a kormány ehhez 20 millió eurót (6 milliárd forintot) kíván letenni az asztalra.
Becslések szerint a franciaországi prostituáltak 70-80 százaléka nő. Ugyanekkora arányban vannak közöttük a balkáni országokból, Afrikából, Dél-Amerikából vagy Kínából szervezetten érkezett külföldiek. Nekik tartózkodási engedélyt biztosít a javaslat, amennyiben felhagynak a prostitúcióval.
Franciaországban a prostitúciót nem tiltja törvény, továbbra is legális marad a mintegy 18-20 ezer prostituált számára. Tíz évvel ezelőtt azonban Nicolas Sarkozy akkori belügyminiszter kezdeményezésére a jobboldali nemzetgyűlés elfogadott egy törvényt, amely kéthavi szabadságvesztést és 3750 euró bírság kiszabását teszi lehetővé a bájaikat az utcán árulók megbüntetésére. Ezt az intézkedést a prostituáltak kezdeményezésére eltörli a szöveg.
A képviselők véleménye a törvényjavaslatról egyébként párthovatartozástól függetlenül nagyon megoszlott. A szocialisták közül egyesek nem támogatták az ügyfelek büntethetőségét, mások pedig a prostituáltak és az őket támogató egyesületek álláspontjával értettek egyet, miszerint a kuncsaftok ellenőrzése illegalitásba fogja kényszeríteni a prostitúciót, s nagyobb lesz az erőszak veszélye. A kormánypárti képviselők többsége mindezek ellenére igennel szavazott.
A legnagyobb nézeteltérések a jobboldali képviselők között voltak, többségük tartózkodott a szavazástól, míg a radikális baloldal és a centristák vezetői a képviselőkre bízták, hogyan szavaznak. A Zöldek viszont azért nem támogatták a tervezetet, mert az nem tesz különbséget az olyan prostituáltak között, akik a kerítőhálózatok áldozatai és az olyanok között, akik "függetlenül" dolgoznak.
A szövegről még a felsőháznak, a szenátusnak is szavaznia kell. Erre 2014 júniusáig kerülhet sor.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy