A francia kormányfő hivatala szombaton közölte: a kormányzati támogatás több elemből tevődik össze: adóvisszatérítésekből, államilag támogatott ugaroltatásból - a földterület pihentetéséből - és olyan hitelekből, amelyekre az állam garanciát vállal. Emellett a helyi önkormányzatok gyorssegélyt folyósítanak az arra rászoruló gazdáknak.
Azok a termelők, akik a legnagyobb kárt szenvedték el, a mezőgazdaságot sújtó "természeti katasztrófák" címén az elveszett terményeik értékének 40 százalékára jogosultak. Ezt a szabályt kiterjesztik a szőlő- és bortermelő gazdákra, akik rendes körülmények között ezen a jogcímen nem igényelhetnének kártalanítást.
Az elmúlt két hétben több egymást követő napon át fagypont alá süllyedt a hőmérséklet Franciaországban, amely a legnagyobb mezőgazdasági termelő az Európai Unióban. A mostoha körülmények súlyos károkat okoztak, elsősorban a szőlészetekben, a gyümölcsösökben és a cukorrépaföldeken. Sok borosgazda szalmabálákat gyújtott, így próbálta megvédeni a szőlőt a fagytól.
A legnagyobb francia gazdaszövetség, az FNSEA becslése szerint a gazdák több mint 3 milliárd eurós kárt szenvedtek.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el