Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének csütörtökön ismertetett féléves előrejelzése szerint a világ gabonatermése a 2013/2014-es termésévben 2,46 milliárd tonna lehet, 6,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A FAO azzal számol, hogy a növekvő gabonatermés egyik hatásaként csökkennek majd az élelmiszerárak. A római székhelyű szervezet előrejelzése szerint a termésévben 702 millió tonnára emelkedik a világ búzatermése.
A FAO adatai szerint világszerte minimálisan csökkentek az élelmiszerárak májusban az előző hónaphoz képest. A szervezet által minden hónapban kiszámított élelmiszerár-index májusban 215,2 pont lett az áprilisi 215,8 pont után. Az indexet egy szemes terményeket, olajos magvakat, tejtermékeket, húsféléket és cukrot tartalmazó élelmiszerkosár árának változása alapján határozzák meg a FAO szakértői.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?