Ki kell venni a 2011-es japán földrengésben és cunamiban lerombolódott fukusimai atomerőművel kapcsolatos kárelhárítási munkálatokat a létesítményt birtokló Tepco áramszolgáltató kezéből. Ezt javasolja a Japánt irányító Liberális Demokrata Párt (LDP) parlamenti különbizottsága a kormánynak.
Erre három lehetőség kínálkozik: vagy külön szervezetebe viszik át ezt a tevékenységet a cégen belül, vagy leválasztva a Tepcóról önálló vállalatba szervezik ki a kárelhárítás szervezését, vagy egy speciális állami ügynökségre bízzák a feladatot. A testület - amely egyébként a Reuters értesülése szerint az első változatot támogatja - a jövő héten nyújtja át javaslatát Abe Shinzo miniszterelnöknek.
A kormány heteken belül dönt a hogyan továbbról, miután mostanra olyan kritikus problémák kerültek napirendre, mint a leolvadt reaktorok nukleáris fűtőelemeinek kiemelése és elszállítása. A Tepcót folyamatosan bírálják a helyreállítás lassúsága és botrányos körülményei miatt - a munkát végző alkalmazottak egy része például könnyen sugárfertőzést kaphat, miközben az ezért járó kiemelt bért munkaadói, köztük esetenként a maffiához köthető cégek lenyúlják.
A Tepco 2012 júliusában gyakorlatilag állami képbe került, miután a kormány nukleáris kármentesítő alapján keresztül ezermilliárd jen (12,5 milliárd dollár) utalt át a számlájára a károk rendezésére és a kártérítésekre. Ezzel az alap megszerezte a szavazásra jogosító részvények 50,11 százalékát, ami közel kilencven százalékra emelhet. Az állam idén augusztusig összesen majdnem háromezer-milliárd jennel tömte ki a céget
A Tepco Japán legnagyobb, a világ negyedik legnagyobb áramszolgáltatója. A katasztrófa költségeit egy 2012. májusi becslés 100 milliárd dollárra (a magyar GDP több mint kétharmada) tette. A környezetbe került radioaktív anyagok nagyjából a Tiszántúlnak megfelelő területet szennyeztek be.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el