"Hivatalos! Rapport Richárd a mai naptól Romániáért fog játszani! Üdvözlünk a csapatunkban!" - írta az MTI szerint angol nyelvű Twitter-bejegyzésében a Román Sakkszövetség.
Szombat éjszaka, a román szövetséggel egy időben kaptunk egy e-mailt a Nemzetközi Sakkszövetségtől (FIDE), miszerint "a szervezet tanácsa elutasította a Rapport Richárd zászlóváltásával kapcsolatos ellentmondásunkat, arra hivatkozva, hogy a román beadvány formálisan megfelelt a jelenlegi szabályoknak" - közölte Szabó László, a magyar szövetség (MSSZ) elnöke a szövetség Facebook-oldalán.
Ezzel egyidejűleg egy eseti bizottság felállításáról is döntött a FIDE, amely a zászlóváltási szabályok megváltoztatására vonatkozó magyar indítványt fogja megvizsgálni.
A 26 éves Rapport a világranglista tizenharmadik helyén áll 2754 Élő-ponttal, és a július 4-én zárult sakkvilágbajnok-jelöltek nyolcfős madridi tornáján a nyolcadik helyen zárt egy győzelemmel, kilenc döntetlennel és négy vereséggel.
A román szövetség már májusban elindította Rapport Richárd és felesége, a szerb Jovana Rapport átigazolási eljárását. Utóbbi már román színekben ült asztalhoz a női Európa-bajnokságon - írta az MTI.
A sakk nem foci Magyarországon
Rapport Richárd édesapja korábban a 24.hu-nak arról beszélt, hogy a magyar sakk állami és piaci alapú támogatása is messze elmarad a többi sportágéhoz képest. Olyan, mint egy sivatag: sakkolimpia évében még fel-feltör egy kis víz az oázis mélyéről, amúgy a szárazság az úr.A rendszerváltás óta gyakorlatilag nem épült brand, marketing a sakkunk köré. Nem szerepel a hírekben. Hacsak engem nem tekintünk annak, úgy fiamat az eddigi pályafutása alatt ketten szponzorálták – mondta Rapport Tamás az interjúban.
A magyar szövetség a szabályokat hibáztatja
"Jogilag hibásnak, sportszakmailag károsnak tartom az elutasítást, aminek rendkívül rossz üzenete van a világ fiatal sakkozói számára. Megvizsgáljuk, milyen jogi lehetőségeink vannak még, öröm az ürömben, hogy a jelek szerint a FIDE összekapta magát, és kész áttekinteni a jelenlegi zászlóváltásra vonatkozó szabályát, amely szerint elég egy lakásbérleti szerződés abban országban, melynek színeiben a sportoló játszani akar. Ez tarthatatlan, ezért azt javasoltuk, hogy legalább egy év állampolgárság kelljen ahhoz, hogy valaki egy másik ország sakkozója lehessen. Itt tartunk most, vizsgáljuk, hogyan tovább" - fogalmazott Szabó László.
Szabó szerint "Rapport Richárd magyar ember, magyar állampolgár, magyar sakkbajnok, sakkolimpiai ezüstérmes. Büszkék vagyunk az eredményeire, magyarként tekintünk rá, ha román zászló alatt játszik is, ő magyar marad."
A romániai szponzor tett neki ajánlatot, nem a magyarok
Akkor Vlad Ardeleanu, a szövetség elnöke a közösségi médiában azt írta: megtiszteltetés és öröm számukra, hogy egy olyan kiváló sakkozó, mint Rapport Richárd, aki akkor még a világranglista ötödik helyét foglalta el, Romániát képviselheti. Mielőbb integrálni akarják a román csapatba, hogy együtt kiváló eredményeket érjenek el. Ardeleanu közölte azt is, hogy továbbra is jó szakmai viszonyt akarnak ápolni a magyar és a szerb szövetséggel. Az MSSZ korábban tiltakozott Rapport Richárd "zászlóváltása" ellen, és közölte: mindent megtesz, hogy a nagymester a jövőben is magyar színekben versenyezzen.
Sajtóértesülések szerint a 2022 Superbet Chess Classic Romania sakkverseny főtámogatója, Sacha Dragic, a Superbet nevű cég szerb származású milliárdos tulajdonosa visszautasíthatatlan szponzori ajánlatot tett Rapportnak, melynek köszönhetően lehetősége nyílna arra, hogy a következő években valós esélye legyen a világbajnoki cím elnyerésére - írta az MTI.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy