A katolikus egyházfő Lengyelországból a Vatikánba utazva a repülőgépen elmondta: az iszlámot nem lehet az erőszakkal azonosítani. Ez nem helyes és nem igaz - mondta
A pápa akkor beszélt erről, amikor egy újságíró a Franciaországban július 26-án meggyilkolt 84 éves római katolikus papról kérdezte. A támadás elkövetését az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta.
Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy minden vallásban van egy kisebb fundamentalista csoport. Így van ez a katolikusoknál is - tette hozzá. "Nem szeretek az iszlám erőszakról beszélni, mert az újságokból naponta értesülök az erőszakról Olaszországban, valaki megöli a barátnőjét, más az anyósát. Ezek mind megkeresztelt katolikusok" - mondta. "Ha szóvá teszem az iszlám erőszakot, akkor szóvá kell tenni a katolikus erőszakot is. Nem minden muzulmán erőszakos".
A terrorizmusnak különböző okai vannak. Kifejtette: veszélyes kijelenteni, de a terrorizmus akkor fokozódik, ha nincs más lehetőség, és amikor a pénzt bálványozzák az ember helyett, amikor azt helyezik a világgazdaság középpontjába. Ez a terrorizmus első megjelenési formája. Ez az alapvető terrorizmus az emberiség ellen. Beszéljünk inkább erről - mondta a pápa.
Megkérdeztem magamtól, hány munkanélküli fiatalt fosztottunk mi meg Európában eszményeitől. Ezután ők a kábítószerhez, az alkoholhoz fordulnak, vagy jelentkeznek az Iszlám Államba - hangoztatta a katolikus egyházfő.
A pápa Lengyelországban egyebek között részt vett a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?