November 25-én a Fekete-tengeren, a Kercsi-szoros közelében, az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félsziget partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz parti őrség tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, az elfogott 24 főnyi legénység ellen pedig tiltott határátlépés címén eljárást indított - írja az MTI.
A letartóztatott ukrán tengerészek és kémelhárítók ügyét kedden zárt ajtók mögött tárgyalta Moszkva Lefortovo kerületének bírósága. A testület elutasította a vádlottaknak azt a kérését, hogy kezeljék hadifogolynak és állítsák katonai bíróság elé őket, az orosz hatóságok jégértelmezése szerint ugyanis az ukránok nem tekinthetők hadifoglyoknak, mivel Oroszország és Ukrajna között nincs hadiállapot.
Kapcsolódó
Az elfogott ukránok ellen az orosz államhatár csoportosan, előzetes összeesküvés alapján vagy szervezett csoportban, erő alkalmazása vagy erővel való fenyegetés mellett történt tiltott átlépése címén emeltek vádat. Az uniós külügyi szolgálatának nyilatkozata szerint az Európai Unió Moszkvában működő kirendeltségének munkatársai nem kaptak lehetőséget a bírósági eljárás megfigyelésére.
A nyilatkozat ió arra szólította fel Oroszországot, hogy a nemzetközi joggal összhangban állítsa vissza és biztosítsa a hajók szabad áthaladásának lehetőségét a Kercsi-szoroson az Azovi-tenger felé.
Az EU azt várja Moszkvától, hogy azonnal és feltétel nélkül engedje szabadon mind a 24 elfogott ukrán haditengerészt, tartsa tiszteletben a jogi képviselethez való jogukat, a konzuli hatóságok akadálytalan közreműködését, és gondoskodjon arról, hogy a személyzet sérült tagjai megfelelő orvosi kezelésben részesülhessenek - tették hozzá.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat