Azt már korábban tudni lehetett, hogy 189 Bentley van a hajó fedélzetén, most pedig a Lamborghini is elismerte, hogy Urus, Huracán és Aventador modellek is a tűz martalékává válhattak - írja a Car and Driver.
Leginkább az utóbbi okozhat fejtörést a cégnek, ugyanis a Lamborghini csúcsmodelljének gyártása a végéhez közelít, viszont a vállalat nem engedheti meg magának, hogy az egyedi megrendelések alapján készített kocsikat ne szállítsák le a vevőknek.
Az eset kísértetiesen hasonlít a Grande America 2019-es tűzesetéhez: a hajó elsüllyedt és sok egyéb mellett négy, limitált szériás Porsche 911 GT2-t is magával vitt a hullámsírba. A Porsche már befejezte ugyan ezeknek a modellekének a gyártását, de nem akarta feldühíteni a 300 ezer dollárt kicsengető vevőket ezért inkább újraindították az.
A Felicity Ace fedélzetén több ezer Audi és Porsche utazott olyan VW-modellek mellett mint a Golf R, Golf GTI, Arteon és ID.4.
A hajó a múlt héten gyulladt ki, miközben Európából az Atlanti-óceánon át az Egyesült Államokba tartott. A tűz pár napja vesztett erejéből, majd elaludt, de a hatalmas testet le kellett hűteni. Ezt két gibraltári vontatóhajó végzi, amelyről folyamatosan locsolják a hajótestet. A mentőcsapatok és persze a kárfelmérők akkor lépnek a fedélzetre ha az már biztonságos.
A balesetnek egyébként nem volt sérültje, a 22 fős legénységet időben sikerült kimenteni. A tű oka egyelőre ismeretlen.
A Bugatti - amely már a horvát Rimac és a Porsche közös márkája - már korábban megerősítette, hogy nem volt autójuk a fedélzeten. A cég rendkívül óvatos mikor szállítja a kocsijait, hiszen vannak több millió eurót érő darabok is.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt