A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a két ország illetékes minisztere pénteken Belgrádban írta alá az erről szóló egyetértési megállapodást.
Zorana Mihajlovic szerb és Oleg Butkovic horvát tárcavezető abban állapodott meg, hogy a két ország közösen újítja fel a 10-es páneurópai közlekedési folyosó részét képező, 412 kilométer hosszú vasútvonalat. A Száva folyó völgyét követő vasút az egyik irányban Ljubljana és Salzburg felé, a másik irányban pedig Szkopje és Szaloniki felé folytatódik.
Kapcsolódó
A felek felújítják a vasúti infrastruktúrát, megkönnyítik a határátkelést, valamint közösen pályáznak az európai uniós támogatásokra. (Kiderült a titok a magyar-lengyel százmilliárdos gigaprojektről - ezt már olvasta?)
A tervek szerint a vonatok a jövőben óránkénti 160 kilométeres sebességgel tudnak haladni a kétvágányú, villamosított vasútvonalon. Jelenleg vannak olyan részek, ahol óránként csupán 30 kilométeres sebességgel közlekedik a vonat a sínek rossz állapota miatt - írta az MTI.
A vasútvonal 116 kilométeres szerbiai, valamint 296 kilométeres horvátországi szakaszán 2019-ben kezdődhet meg a felújítás.
A szerbiai szakasz felújításához várhatóan 250 millió euróra lesz szükség, a horvátországi szakasz pedig egymilliárd euróba fog kerülni - közölték az illetékesek.
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
A szélenergiát kellene erőltetni, a földgáztól megszabadulni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”