A kutató szerint a nyugat-európai kampányolás (ami már elkezdődött) azért volna fontos a török politikusoknak, különösen a Recep Tayyip Erdogan elnök vezette Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) politikusainak, mert a diaszpóra körében az AKP dominál, vagyis akár el is dönthetik a referendumot a külföldi szavazatok.
Az igenek győzelme pedig bebetonozná Recep Tayyip Erdogan hatalmát, hiszen megszűnne a miniszterelnöki tisztség és ő válna a végrehajtó hatalom fejévé - tette hozzá az MTI szerint.
Kapcsolódó
A kapcsolatok erjedése már február elején megkezdődött, amikor kiderült, hogy a Törökország által Németországba küldött imámok egy része azon csoportok ellen kémkedett, amelyekkel a török vezetés a tavalyi puccskísérlet kirobbantását vádolja.
Fokozta a feszültséget egy német lapnak tudósító német-török kettős állampolgár újságíró letartóztatása, akit a törökök terrorista propagandával vádolnak. Annál is inkább, mert az EU szerint a török törvények rendkívül tágan értelmezik a terrorizmus fogalmát - fűzte hozzá.
Az európai országok, különösen Ausztria, Hollandia és Németország nem nézik jó szemmel, ha hozzájuk exportálják a török belpolitikát, mert ez feszültségeket idéz elő a náluk élő török kisebbségek körében - mondta.
A közvéleménykutatások szerint egyébként jelenleg döntetlenre áll az igenek és a nemek aránya - közölte Egeresi Zoltán.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra