Az orosz mezőgazdaságnak 2015-2020-ban 636 milliárd rubeles (17,6 milliárd dollár) rendkívüli támogatásra van szüksége ahhoz, hogy növelni tudja termelését, különösen a baromfi- és a sertéstenyésztésben, miután a kormány letiltotta a nyugati élelmiszerek importját - közölte Nyikolaj Fjodorov mezőgazdasági miniszter a kormány ülésén.
A miniszter 9 milliárd dollárra becsülte a letiltott élelmiszerek értékét. Mint mondta, tárcája már elkészítette a hiány pótlásához szükséges állami támogatás tervét. Ennek értelmében az eddigi, 1,6 ezer milliárd rubeles (44 milliárd dollár) szubvenció összegét 636 milliárd rubellel kell megnövelni. Ennek túlnyomó részét az állattenyésztés és a takarmányok termesztése kapná.
Kapcsolódó
A szárnyasok projektjeinek támogatásáról 2014-ig, a sertéstenyésztésnek 2016 végéig van jelenleg döntés. Fjodorov emellett plusz 28 milliárd rubelt kért a mezőgazdaságban befektetők hiteltörlesztéseinek támogatására. Dmitrij Medvegyev kormányfő az ülésen nem reagált minisztere javaslataira.
Fjodorov beszámolt róla, hogy az idei gabonatermés várhatóan eléri a 100 millió tonnát, amiből 5 millió tonnát vásárolnak fel a 2014-2015-ös mezőgazdasági évben az állami tartalékok feltöltésére, és 25-27 millió tonnát exportálnak.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy